Ebben a nevelési évben csupán 5 új kisgyerek érkezett a csoportunkba. Az elmúlt másfél hónap arról szólt, hogy igyekeztünk velük megismertetni és elfogadtatni a szokásainkat, s mi is próbáltuk őket megismerni.

Ez nagyjából sikerült, az apró hiányosságok kiküszöbölésére pedig itt áll előttünk az egész év.

Szeptemberben a beszoktatással párhuzamosan a középsősökkel és a nagycsoportosokkal a Hunyadi Napokra készültünk egy őszi dalos játékos- táncos összeállítással, amely nagy élményt jelentett gyermekeinknek. A mai napig éneklik a dalokat.

Mivel kevés kicsink érkezett az idén, így már október elején ellátogattunk a Vadasparkba az Állatok Világnapja alkalmából.
Az idén is vettünk színház bérleteket (Varázsszőnyeg, Meséről-zenére) és már voltunk is az első előadáson, melynek címe „Mazsola és Tádé” volt.

Voltunk piaclátogatáson, ahol az őszi piac kínálatát tekintettük meg, ill. egy alkalommal megcsodáltuk egy madártenyésztő bácsi csodálatos papagájait.

 

Vissza